Az American Journal of Public Health-ben megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogyan alkalmazkodnak az idősek a fogyatékosságukhoz (ez alatt tudományos értelemben azt értik, hogy romló erőnlétük, mobilitásuk, fizikai vagy szellemi erőnlétük vagy a fájdalom miatt csökkent képességgel tudnak csak olyan tevékenységeket végrehajtani, mint például a fürdés, WC-használat, a közlekedés, a főzés, vagy a vásárlás).

A tanulmány 38 millió idős felnőtt embert 5 kategóriába sorol be (az alkalmazkodás spektruma alapján):

  • az emberek, akik önálló életvitelre képesek segítség nélkül
  • azok a fogyatékkal élők, akik sikeresen használják a kisegítő technológiát
  • azok, akik visszafogják a tevékenységüket, de nem ismerik el a korlátozásokat
  • azok, akik elismerik, hogy nehéz megbirkózniuk egyedül a dolgokkal, de még mindig nem szorulnak mások segítségére
  • és azok, akik mások segítségére támaszkodnak

Ebben az új tanulmányban a University of Michigan, a Johns Hopkins Egyetem, az Urban Institute és más intézmények kutatói 8000 idős emberből álló országos reprezentatív mintán vizsgálódtak. Ezek az idősek a Medicare program résztvevői voltak. (A Medicare program az amerikai szövetségi kormány társadalombiztosítási programja, amely garantálja az egészségügyi biztosítást bizonyos amerikaiak számára, a 65 éves és idősebb helyi lakosok számára, a fogyatékos fiatalok és a végstádiumú vesebetegségben szenvedők, valamint az amiotrófiás laterális szklerózisban szenvedők számára). Az adatokat 2011-ben gyűjtötték össze, többnyire személyes interjúk alapján.

Az eredmények:

Becslések szerint 12 millió idős felnőtt teljes mértékben képes saját magát ellátni bármilyen segítséget igénybe vétele nélkül (ez 31 százaléka az összes Medicare programban résztvevő idősnek). 9 millió sikeresen alkalmazkodott a fogyatékosságához (25 százalék), 2,1 millió csökkentette a tevékenységeit a korlátozások elismerése nélkül (6 százalék), 7 millió nehezen tud egyedül megbirkózni a kihívásokkal (18 százalék), és 7,7 millió segítséget kapott legalább egy mindennapi feladat ellátásához az elmúlt hónapban (mintegy 20 százalék, köztük 1,1 millió időseknek fenntartott ápolási otthonok lakója).

Ebben az új tanulmányban három csoport különösen érdekes a kutatók számára. Az első a “sikeres adaptereké”, aki változtattak otthoni környezetükön, vagy azon, hogy hogyan közelítik meg a napi tevékenységeket, és jól boldogulnak egyedül. Gondoljunk csak itt azokra, akik kapaszkodókat szerelnek fel a fürdőszobában, bottal járnak, felszerelnek egy ülőhelyet a zuhany alá, vagy vásárolnak egy hallókészüléket – és aki egyébként épnek tűnnek. “Ez a csoport eddig rejtve volt, amikor az idősebb lakosság körében próbáltuk felmérni a fogyatékosság mértékét” – mondta Vicki Freedman, a tanulmány vezető szerzője, a University of Michigan Institute for Social Research professzora. “Hagyományosan azokra az emberekre fókuszáltunk, akik különböző funkciókat nem tudnak ellátni, és akiknek segítségre van szükségük, nem pedig azokra az emberekre, akik megtalálták a módját annak, hogy boldoguljanak.”

“Rendkívül fontos a társadalom számára, hogy megértsük, hogy az öregedés és némi funkcióvesztés nem egyenlő feltétlenül a függetlenség elvesztésével” – mondta Dr. Linda Fried, a Columbia Egyetem Mailman School of Public Health dékánja, aki az idősek fogyatékossághoz való alkalmazkodását tanulmányozza.

Két további csoport emelkedik ki a tanulmányból potenciális sebezhetőségüknél fogva: az idősebb felnőtteké, akik visszafogják olyan tevékenységesüket, mint például az otthonról való elmenés, és azoké az időseké, akik jelentik, hogy problémáik vannak, annak ellenére, hogy erőfeszítéseket tesznek ez ellen és eszközöket használnak, hogy kompenzálják a fizikai betegségeiket. Mindkét csoportot az a veszély fenyegeti, hogy elveszítik a függetlenségüket, és mindkét csoport profitálhat azokból a beavatkozásokból, mint az otthonok átalakítása és a fizikoterápia, és azokból az eszközökből, mint például a hallókészülék vagy a járókeret.

“Meg kell találni a módját annak, hogy támogassuk a függetlenségét és a jólétét ezeknek a csoportoknak, most, hogy már azonosították őket, ez egy fontos közegészségügyi cél” – mondta Dr. Freedman.

De mi a helyzet az ötödik csoporttal ebben a tanulmányban – az idősekkel, akik valamilyen személyes (értsd emberi) segítségben részesülnek? Egyes szakértők függőnek nevezik őket, míg azokat a nyugdíjasokat, akik a segítő technológiákra támaszkodnak a “független” kategóriába sorolják. De H. Stephen Kaye, az Institute for Health and Aging (University of California, San Francisco) professzora azt állítja, hogy ez egy hamis megkülönböztetést.

“Van egy alapvető probléma azzal a gondolattal, hogy a technológia használata eltér a személyes segítségnyújtástól” – mondta. “Mindkettő a segítségnyújtás egy módja, és mindkettő lehet sikeres alkalmazkodási mód a fogyatékossághoz, az adott személy körülményeitől függően”.

Az American Journal of Public Health-ben megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogyan alkalmazkodnak az idősek a fogyatékosságukhoz (ez alatt tudományos értelemben azt értik, hogy romló erőnlétük, mobilitásuk, fizikai vagy szellemi erőnlétük vagy a fájdalom miatt csökkent képességgel tudnak csak olyan tevékenységeket végrehajtani, mint például a fürdés, WC-használat, a közlekedés, a főzés, vagy a vásárlás). A tanulmány 38 millió idős felnőtt embert 5 kategóriába sorol be (az alkalmazkodás spektruma alapján): az emberek, akik önálló életvitelre képesek segítség nélkül azok a fogyatékkal élők, akik sikeresen használják a kisegítő technológiát azok, akik visszafogják a tevékenységüket, de nem ismerik el a korlátozásokat azok, akik elismerik, hogy nehéz megbirkózniuk egyedül a dolgokkal, de még mindig nem szorulnak mások segítségére és azok, akik mások segítségére támaszkodnak Ebben az új tanulmányban a University of Michigan, a Johns Hopkins Egyetem, az Urban Institute és más intézmények kutatói 8000 idős emberből álló országos reprezentatív mintán vizsgálódtak. Ezek az idősek a Medicare program résztvevői voltak. (A Medicare program az amerikai szövetségi kormány társadalombiztosítási programja, amely garantálja az egészségügyi biztosítást bizonyos amerikaiak számára, a 65 éves és idősebb helyi lakosok számára, a fogyatékos fiatalok és a végstádiumú vesebetegségben szenvedők, valamint az amiotrófiás laterális szklerózisban szenvedők számára). Az adatokat 2011-ben gyűjtötték össze, többnyire személyes interjúk alapján. Az eredmények: Becslések szerint 12 millió idős felnőtt teljes mértékben képes saját magát ellátni bármilyen segítséget igénybe vétele nélkül (ez 31 százaléka az összes Medicare programban résztvevő idősnek). 9 millió sikeresen alkalmazkodott a fogyatékosságához (25 százalék), 2,1 millió csökkentette a tevékenységeit a korlátozások elismerése nélkül (6 százalék), 7 millió nehezen tud egyedül megbirkózni a kihívásokkal (18 százalék), és 7,7 millió segítséget kapott legalább egy mindennapi feladat ellátásához az elmúlt hónapban (mintegy 20 százalék, köztük 1,1 millió időseknek fenntartott ápolási otthonok lakója). Ebben az új tanulmányban három csoport különösen érdekes a kutatók számára. Az első a “sikeres adaptereké”, aki változtattak otthoni környezetükön, vagy azon, hogy hogyan közelítik meg a napi tevékenységeket, és jól boldogulnak egyedül. Gondoljunk csak itt azokra, akik kapaszkodókat szerelnek fel a fürdőszobában, bottal járnak, felszerelnek egy ülőhelyet a zuhany alá, vagy vásárolnak egy hallókészüléket – és aki egyébként épnek tűnnek. “Ez a csoport eddig rejtve volt, amikor az idősebb lakosság körében próbáltuk felmérni a fogyatékosság mértékét” – mondta Vicki Freedman, a tanulmány vezető szerzője, a University of Michigan Institute for Social Research professzora. “Hagyományosan azokra az emberekre fókuszáltunk, akik különböző funkciókat nem tudnak ellátni, és akiknek segítségre van szükségük, nem pedig azokra az emberekre, akik megtalálták a módját annak, hogy boldoguljanak.” “Rendkívül fontos a társadalom számára, hogy megértsük, hogy az öregedés és némi funkcióvesztés nem egyenlő feltétlenül a függetlenség elvesztésével” – mondta Dr. Linda Fried, a Columbia Egyetem Mailman School of Public Health dékánja, aki az idősek fogyatékossághoz való alkalmazkodását tanulmányozza. Két további csoport emelkedik ki a tanulmányból potenciális sebezhetőségüknél fogva: az idősebb felnőtteké, akik visszafogják olyan tevékenységesüket, mint például az otthonról való elmenés, és azoké az időseké, akik jelentik, hogy problémáik vannak, annak ellenére, hogy erőfeszítéseket tesznek ez ellen és eszközöket használnak, hogy kompenzálják a fizikai betegségeiket. Mindkét csoportot az a veszély fenyegeti, hogy elveszítik a függetlenségüket, és mindkét csoport profitálhat azokból a beavatkozásokból, mint az otthonok átalakítása és a fizikoterápia, és azokból az eszközökből, mint például a hallókészülék vagy a járókeret. “Meg kell találni a módját annak, hogy támogassuk a függetlenségét és a jólétét ezeknek a csoportoknak, most, hogy már azonosították őket, ez egy fontos közegészségügyi cél” – mondta Dr. Freedman. De mi a helyzet az ötödik csoporttal ebben a tanulmányban – az idősekkel, akik valamilyen személyes (értsd emberi) segítségben részesülnek? Egyes szakértők függőnek nevezik őket, míg azokat a nyugdíjasokat, akik a segítő technológiákra támaszkodnak a “független” kategóriába sorolják. De H. Stephen Kaye, az Institute for Health and Aging (University of California, San Francisco) professzora azt állítja, hogy ez egy hamis megkülönböztetést. “Van egy alapvető probléma azzal a gondolattal, hogy a technológia használata eltér a személyes segítségnyújtástól” – mondta. “Mindkettő a segítségnyújtás egy módja, és mindkettő lehet sikeres alkalmazkodási mód a fogyatékossághoz, az adott személy körülményeitől függően”. Eredeti cikk: http://newoldage.blogs.nytimes.com/2013/12/23/how-seniors-manage-to-adapt/?_r=1

Díjmentes állapotfelmérés

1027 Budapest, Frankel Leó út 9.