Telefon

+36 (30) 310 7266

Email cím

sulypont@sulypont.hu

Lábujjak

Lábujjaink egyik fontos feladata az, hogy információkat szolgáltassanak az agynak arról, milyen típusú terepen lépkedünk, másik funkciójuk pedig a test egyensúlyának finomhangolása. Az állandó cipőviselés, valamint a kemény, sík járófelületek dominanciája miatt az emberek túlnyomó többsége szinte már nem is használja a lábujjait. A legkisebb, perifériás testrészek egyikeként azonban a lábujjak sok szenvedés forrásává válhatnak, ha a szerkezeti egyensúly hiányzik.

Tekintve, hogy a lábujjak alkotják „a lánc utolsó láncszemét,” megfelelő működésük helyreállítása elsősorban a láb megfelelő működésének helyreállításától függ. Amint sikerült helyreállítani a láb szerkezeti vonalbeállítását, a lábujjak is jól reagálnak a testtartás javítására.

Bütyök (Hallux valgus) – az öregujj statikus eredetű deformitása

Az I. lábközépcsont mediálisan hajlik, az öregujj kifelé hajlik és befelé fordul. Az egyik leggyakoribb ortopédiai kórkép, a kor előrehaladtával kialakulásának gyakorisága fokozódik.

A lábnak nem megfelelő, szűk cipők viselése mellett a bütykök kialakulásának fő okát elsősorban az jelenti, hogy a talp járás közben nem megfelelő módon érintkezik a talajjal. A megfelelő érintkezés (vagyis a láb megfelelő elhelyezése a talajon) azzal kezdődik, hogy járáskor a sarok hátsó ill. középső része érintkezik először a talajjal, majd továbbgördül a talp és a lábujjak teljes hosszában. A bütyökkel rendelkezők többségének lába a láb középvonalától kifelé szélesedik. Ennek következtében a először a sarok hátsó és külső része érintkezik a talajjal, és a testsúly áttevődése inkább átlós irányban, mint a lábfej hosszában történik. Ez az átlós irányú nyomás különösen nagy terhet ró a nagylábujj ízületeire, folyamatosan befelé, a többi lábujj felé nyomva a nagylábujjat. A lábfej tornáztatása sok szempontból pozitív hatással van mind a lábujjakra, mind az egész test statikájára, panaszok esetén minél előbb érdemes felvenni a kapcsolatot egy szakemberrel.

Kalapácsujj (digitus malleus)

A proximalis ujjperc közötti ízület nagyfokú flexiós kontraktúrában áll, a distalis interphalangealis ízület pedig extensióban. Általában a bütyökkel együtt alakul ki, és a lábháti oldalon elhelyezkedő bőrkeményedés okozza leginkább a panaszokat. Zárt cipő viselése nehézséget okoz.